2024-04-19

Sok szempontból előnyösebb a gépi glettelés

Egy lakás felújítása gyakran nagyon mélyre vezethet. A régi padlózat felszedésétől kezdve egészen a falak újrafestéséig bármi szóba kerülhet. Amennyiben pedig hozzá lesz nyúlva a régi vakolatokhoz, akkor mindenképpen szükséges a teljesen egyenletes, sima felület újbóli kialakítására. Itt kerül előtérbe a gépi glettelés, ami nagyon hatékonyan és gyorsan oldható meg.

Ez a művelet olyan szinten könnyíti meg a munkát, hogy naponta akár 600 négyzetméternyi felület készülhet el. Bár helyiségenként általában nem kell ekkora méretekkel számolni, legalábbis családi házak esetében, de mondjuk egy vendéglátó egység már rendelkezhet ilyen dimenziójú beltérrel. A gépi glettelés sok várakozástól is megkíméli a megrendelőket.

A hagyományos metódusok esetében, amikor kézzel történik meg az alapanyagok felvitele, akkor elég gyakran megesik, hogy bizonyos helyekre valamivel több jut a kelleténél. Ennek köszönhetően a száradás sem lesz egyenletes és a további fázisok is tolódnak. A gépi glettelés esetében ennek sokkal kisebb az esélye, így hamarabb lehet nekilátni a csiszolásnak végül pedig a festés elvégzésének. Bár maga a glettelés egy olyan munkafolyamat, amit kis gyakorlattal is el elehet végezni, de ha már géppel valósul meg, akkor szerencsés profikra bízni a feladatot.

A professzionális gépi glettelés eredménye egy olyan egyenletes réteg lesz, ami maximálisan megfelel az elvárásoknak. Sima, stílusos, vonzó végeredménnyel számolhatunk, ami pedig a költségeket illeti, azok minimálisra csökkennek és még a felfordulásnak is sokkal hamarabb vége lesz.