Gondoltad volna, hogy már 130 évvel ezelőtt is rágóztak az emberek? Ahhoz azonban, hogy a rágógumi egy világszerte ismert és kedvelt termék legyen, számos reklámkampány és hosszú évek kemény munkája és marketingje kellett. Wrigley alapítójának és az ő zseniális kreativitásának és találékonyságának köszönhető, hogy a rágógumi oly népszerű lett már a 20. század elején. Kezdetben a rágót ingyen osztogatták, és postai úton jutatták el az emberekhez szerte az Egyesült Államokban. Ez amolyan bevezető kampánynak volt köszönhető, amelynek a célja az volt, hogy egyre többen megimerjék a rágógumit.A termékhez egy rövid kísérő levelet is csatolt, amelyben felsorolta a termék legfőbb előnyeit. Persze ez még önmagában még kevés volt ahhoz, hogy a rágógumi beírja magát a történelem legsikeresebb termékei közé, de már ez is nagyot lendített az ismertségén. A rágógumi iránt folyamatosan nőtt a kereslet, ez azaktívmarketingnek is köszönhető volt. Újságokban, állomásokon, rádióban is hirdették. Így érte el, hogy a következő két évben a rágó értékesítése több, mint ötszörösére emelkedett. Az 1940-es évek elején az amerikai hadsereg ellátmányába is bekerült, mivel az akkori orvosi kutatások bebizonyították, hogy a rágás enyhíti a stresszt, megnyugtatja és elősegíti az összpontosítást, ami előnyös volt a katonák számára.
More Stories
Karácsonyi függöny és kerek karácsonyi asztalterítő
Altatásos fogászat és cirkónium korona
Érszűkület ellen és mofetta fürdő